A görögkatolikus embereket leginkább az jellemzi, hogy szeretik a szertartásukat. Ezek a szertartások megtartanak a hétköznapokban, fölemelnek az ünnepekben, kapcsolatokat építenek Isten és embertársaink felé és irányt adnak az életünknek. Ha sokszor le is van hajtva a fejünk, meggörnyed a hátunk, de a gazdag imádságok, az énekek sajátos dallamaikkal, az ikonok, a tömjénillat fölemeli a szívünket. Néhány szó a bizánci liturgiáról:

Az egyház sokféleségének okai:
Az egyház sok rész-egyházból áll össze, s éppen ez adja az egyetemes egyház változatosságát, sokszínűségét. Ami a legszembetűnőbb: Nyugaton csak egy egyházrész létezik, míg Keleten szinte megszámlálhatatlanul sok. Ennek megvan a magyarázata, különböző okokra lehet visszavezetni.
1. Apostoliság – Míg Nyugaton csak egyetlen apostoli alapítású egyház létezik (Róma), addig Keleten sok. Az apostolok az egész Földközi-tengeri medencét bejárták missziós útjaik során, s mindenütt egyházakat alapítottak. Különösen Szent Pál tevékenysége volt kiemelkedő.
2. Kulturális ok – Míg Nyugaton egyetlen kultúra uralkodott, addig Keleten sok. Az ősi kultúrákat az egyház nem szüntette meg, hanem asszimilálta, illetve kereszténnyé tette őket.
3. Politikai ok – Míg Nyugaton erős politikai centralizáció uralkodott, a császár kezében összpontosult a hatalom, addig a Keleten élő népek saját politikai berendezkedésük szerint élhettek.
4. Nemzeti ok – Míg a nyugati egyházrészt egyetlen nemzet alkotta, addig a keletit számtalan sok, mindegyikük megőrizve a maga nemzeti sajátosságait.
Keleten tehát nem ragaszkodtak ahhoz, hogy valamelyik egyház apostoli alapítású legyen, hiszen sok ilyen létezett. A sok egyház különböző területeken volt, s az ottani kultúrát beépítették a kereszténységbe. A politikai függetlenség az egyházra is hatott: az egyházrészek megőrizték egyházi függetlenségüket is. Ugyanez érvényesült a nemzetiség kérdésében is: az egyház nem szüntette meg az önállóságukat. Tehát Keleten nem törtérit nagy centralizálás az egyház területén sem.
Különösképpen két, egymástól lényegesen eltérő részegyház alakult ki, melyek népességüket tekintve is a legjelentősebbek. Az egyik középpontja Jeruzsálem, majd Antióchia, később pedig Konstantinápoly (az ősi Bizánc). A másiké pedig Róma. Az előbbi a keleti, bizánci szertartáshoz tartozik, az utóbbit pedig nyugati, római szertartásnak nevezzük.
A keleti (bizánci) és a nyugati (római) egyház szertartásrendszerét áttekintve meglehetősen sok eltérés tapasztalható a kettő között, mely a rész-egyházak sajátosságait alkotják. Most a bizánci egyház rítusbeli sajátosságait vesszük figyelembe.
1. Közös végzés – A keleti egyházban a szertartásokat a pap a néppel együtt végzi, a nép nem csak részt vesz rajtuk. A II. Vatikáni Zsinat által előírt “actuosa participatio”-t (tevékeny részvételt) ősi időktől fogva gyakorolják a bizánci egyházban. Ezt segítette egyrészt; hogy itt mindig a nép nyelvén folytak a szertartások, másrészt a keleti liturgia párbeszédes jellege.
2. A zsolozsma végzése – A keleti egyházban a pap nem maga végzi a zsolozsmát, hanem a néppel együtt teszi azt: különösen a reggeli és alkonyati istentiszteletet.
3. Az Eukharisztia anyaga – A keleti egyház kovászos kenyeret használ a Szent Liturgiában, amit proszforának hívnak.
4. Az áldozás – A keleti egyházban a Szent Liturgiában mindig két szín alatt történik az áldozás, vagyis nem csak a pap áldozik a Szent Testtel és Szent Vérrel, hanem a hívek is.
5. Nős papság – A keleti egyházban ősi szokás szerint érvényben van az a gyakorlat, hogy nős embereket is pappá szentelnek. Papszentelés után viszont már nem lehet nősülni. Természetesen nem kötelező a nősülés, hanem választási lehetőség, tehát a keleti egyházban ez fakultatív.
6. Olajszentelés – A keleti egyházban az áldozópap is megszentelheti a keresztelésnél használatos hitjelöltek olaját, valamint a betegek szentségénél használt olajat. Természetesen a bérmaolajat nem!
7. Bérmálás – A keleti egyházban a keresztelést tüstént követi a bérmálás szentsége, s ezt a pap is kiszolgáltathatja. Az utolsó három téma egyházfegyelmi különbözőséget alkot a két rész-egyház között.
Liturgikus hét:

A bizánci egyházban a hét minden egyes napjának megvan a jellegzetessége, amely az istentiszteletekben megjelenik. Minden nap másnak az ünneplése történik:
hétfő: a szent angyalok,
kedd: Keresztelő Szent János,
szerda és péntek: a szent kereszt,
csütörtök: az apostolok és Szent Miklós,
szombat: az lstenszülő és minden szent tiszteletére van szentelve,
vasárnap: természetesen a bizánci egyház is Jézus Krisztus feltámadását ünnepli.

Liturgikus nap:

Az ószövetségből örökölt módon a liturgikus nap estével kezdődik. Az őrségváltások időbeosztása szerint következnek egymás után a szertartások, két részre, éjszakára és nappalra osztva a napot:

6 óra: alkonyati istentisztelet
9 ára: kis vagy nagy esti zsolozsma
12 óra: éjféli istentisztelet
3 óra: reggeli istentisztelet
6 óra: I. imaóra
9 óra: III. imaóra
12 óra: VI. imaóra
3 óra: IX. imaóra.


A zsolozsma rendje:

A nap megszentelése és a mindennapi tevékenységek összeegyeztetése tehát elvileg megtörtént, a szerzetesek révén aztán a gyakorlatba is átkerült, éspedig olyan formában, hogy mindenki megtarthatja, akiben megvan rá a megfelelő buzgóság.
Az egyházban a liturgikus nap számítása este kezdődik, s a következő délutánig tart. Több gyökere is van ennek a gyakorlatnak. A legfontosabbak a következők:
1. A Hexaémeron bibliai leírásában az található, hogy a teremtés napjai este kezdődtek: “Lett este és reggel, első [stb.] nap” (Ter 1,5). A sötétség megelőzte a világosságot.
2. Ennek alapján az ószövetségi nép is így számította istentiszteleteinek rendjét.
3. E számításnak megfelelően a keresztények közössége, az egyház is estétől kezdte számítani az új liturgikus napot, kezdettől fogva. Ez tehát a harmadik érv, az egyház ősi gyakorlata, amely a kezdetekre nyúlik vissza.
A nyolc istentiszteleti időnek megfelelően a napi zsolozsma nyolc részből áll. Azonban az első imaórát szokás a reggeli istentisztelethez csatoltan is végezni, így a zsoltárban is jelzett hetes szám adja a napi istentiszteletek teljes számát. Ezzel a Szentlélek hét ajándékát vagy a hét szentségen, illetve a rajtuk keresztül áradó kegyelmet szimbolizálják.
A teljes liturgikus nap a következő részekből áll:

  1. alkonyati istentisztelet
    2. esti istentisztelet
    3. éjféli istentisztelet
    4. reggeli istentisztelet
    5. I. imaóra
    6. 111. imaóra
    7. VI. imaóra
    8. IX. imaóra

A VI. és IX. imaóra közé beilleszkedhet a déli istentisztelet, amit “előábrázoló istentiszteletnek” is szoktak nevezni. Ugyanis ez a Szent Liturgiát helyettesíti, és a szerkezeti részei közül sok onnan is került át ebbe az istentiszteletbe, tehát emlékeztet a Liturgiára. Mintegy jelképesen ábrázolja is, ezért “jelképes istentisztelet” névvel is szokták illetni az “előábrázoló” elnevezés mellett. Így viszont a napi istentiszteletek teljes szórna kilenc (ha a reggeli istentiszteletet és az I. imaórát külön vesszük); s ezzel a kilenc angyali rendet szimbolizálja. – Ez utóbbi számítás helytállóbb, mert az előábrázoló is önálló szertartás, és az I. imaóra is. Az imaóra szerkezeti felépítése egészen eltér a sokkal hosszabb reggeli istentiszteletétől, így nem jogos az egybevétele.
A bizánci egyházban meglehetősen nagy teret kapó trichotómia alapján a teljes liturgikus napot három részre tehet osztani. Ebben a Szentháromság tisztelete fejeződik ki, ez ennek a szimbólumnak végső értelme.
1. Ennek megfelelően az éjféli és a reggeli istentiszteletet, valamint az I. imaórát reggel végzik, egy csoportban.
2. A második csoportot képezi a délelőtt végzett III., VI. imaóra és az előábrázoló istentisztelet.
3. Végül este kerül sorra a harmadik csoportban a IX. imaóra, az alkonyati és az esti istentisztelet.
A bizánci egyház sajátosságai között láttuk, hogy ebben az egyházban fontos szerepet kap a szertartások néppel együtt való végzése, a közös végzés. A teljes liturgikus napot áttekintve ez a reggeli és alkonyati istentiszteletnél világosan látható is. Az imaórákkal kapcsolatban viszont azt kell tudatosítani, hogy évente legalább háromszor a nép teljes részvételével végzi őket az egyházunk. Az úgynevezett “királyi imaórák” a karácsony és a vízkereszt előtti napon, valamint nagypénteken ünnepélyesen végezzük. Hozzájuk kapcsolódik ilyenkor az előábrázoló istentisztelet is. Az esti zsolozsma végzése is néhány alkalommal nyilvános, mindenekelőtt nagypénteken, a Megváltó sírjánál. Ezekbe tehát bárki bekapcsolódhat, s átélheti a közös végzés szempontját. Egyedül az éjféli istentisztelet marad ki a nyilvánosan végzett szertartásaink sorából. De ez érthető is. Egyrészt a hivatalos időpontja miatt, másrészt azért, mert ez a legsajátosabb szerzetesi szertartásunk.
A parochiális gyakorlatban tehát a szertartások jelentős részén jelen lehetnek a hívek, ismerhetik és imádkozhatják azokat. Az ünnep előestéjén és az ünnepnap délutánján (valamint szombaton és vasárnap is) végzett alkonyati istentisztelet meglehetősen elterjedt végzésnek örvend egyházunkban. Ugyanígy a vasárnapi és ünnepnapi reggeli istentisztelet is. A szerzetesi közösségekben (nálunk is, bár a hívek részére nem nyilvánosan) naponta végzik ezeket és a többi istentiszteletet is.


A görögkatolikus szertartás fogalmai:

Liturgia

Szó szerint: “közös tevékenység”. – Tágabb értelemben liturgia az egyház összes hivatalos szertartása, vagyis a nyilvános istentiszteletek. A bizánci szertartású egyház szóhasználata szerint szorosabb értelemben azt a legszentebb istentiszteletet jelöli, amelyben Krisztus Testét és Vérét áldozzák fel Istennek. Így ez utóbbinak a Szent Liturgia a megkülönböztetett elnevezése: – A Szent Liturgia eredete a Titkos Vacsoráig megy vissza, ahol Jézus életét és áldozati halálát felajánlotta a mennyei Atyának, s amelynek keretében a kenyeret saját Testévé, a bort pedig saját Vérévé lényegítette át, megparancsolva apostolainak, hogy ők is ugyanezt tegyék; valamint a golgotai keresztáldozatig, ahol felajánlását beteljesítette, életét áldozva a világ életéért és üdvösségéért. – A Szent Liturgia lényege az, ami a Titkos Vacsorán is volt: a kenyér és a bor Krisztus Testévé és Vérévé való változtatása és a jelenlévőknek való kiosztása. A Szent Liturgia nem Krisztus áldozatának megismétlése (hiszen erre sem szükség nincs, sem lehetőség nem volna), hanem az egyszer s mindenkorra végbement áldozat megjelenítése. Ez azt jelenti, hogy a Liturgia végzői bekapcsolódnak Krisztus egyszer s mindenkorra végbement áldozatába: a tér és idő korlátait meghaladva jelen lehetnek a Titkos Vacsora termében és a Golgotán. – A Szent Liturgia szertartása főbb vonásaiban a Titkos Vacsora szertartását követi: Isten dicsérete, szentírásolvasás, átlényegítés, áldoztatás, hálaadás. – A Szent Liturgia szertartása sok változáson ment keresztül, amíg a mai formáját elnyerte. A bizánci szertartású egyházban jelenleg az Aranyszájú Szent János és Nagy Szent Bazil nevét viselő liturgia-szövegek használatosak. Ismeretes még Szent Jakab liturgiája, aminek végzését évente kétszer írja elő a bizánci egyház (október 23-án: Szent Jakab apostol ünnepén, és a karácsonyt követő vasárnapon: az Úr rokonainak ünnepén). Az Előszenteltek liturgiája a szó igazi értelmében nem Szent Liturgia, hanem csak ünnepélyes áldoztatási szertartás. – A Szent Liturgia részei: Előkészület (proszkomídia), Hitjelöltek (katekumenek) liturgiája; Hívők liturgiája. – Szent Liturgiát csak áldozópap vagy püspök végezhet, más egyházi férfiak csak segédkezhetnek a bemutatásánál.

Reggeli istentisztelet – Utrenye

A bizánci szertartású egyház liturgikus napjának másik fő istentisztelete az alkonyati istentisztelet mellett. Eredeti neve a hajnalra utal, mert a nap liturgikus beosztásában hajnali 3 órára van előírva a kezdése. – Részei: a pap kezdő áldása, zsoltározás (hexapszalmosz és kathizmák), csöndes papi imádságok, nagy ekténia, tropárok, kathizmálionok, polieleosz (ha elő van írva), magasztalás, felmeneti ének, evangélium (ha elő van írva) a hozzá tartozó szthirákkal, ekténiákkal, kánon a hozzá tartozó részekkel, fényének, dicséreti zsoltárok és sztihirák, nagy (vagy olvasott) doxológia, ekténiák, elbocsátó. – Előírás szerint egy bevezető rész is tartozik a szertartáshoz, mely a szokásos kezdetből, két zsoltárból, tropárokból és ekténiából áll. Lítiás ünnepeken és a húsvéti időben ez a rész elmarad, máskor azonban elő van írva a végzése. – A hétköznapi reggeli istentisztelet kevésbé ünnepélyes, mint a vasárnapi és ünnepnapi. Húsvétkor különleges reggeli istentiszteletet végeznek a bizánci egyházbank, mely a feltámadási szertartással ötvöződik. A nagyszombati, úgynevezett jeruzsálemi reggeli istentiszteletnek sajátos szertartása van, mely az ősiségét tükrözi.

Alkonyati istentisztelet – Vecsernye

A bizánci szertartású egyház liturgikus napjának első istentisztelete: Részei: a pap kezdő áldása, szokásos kezdet, zsoltározás, nagy ekténia, csöndes papi imádságok, sztihirák, esti énekek, ekténiák, előverses sztihirák, Simeon éneke, befejező tropárok, elbocsátó. – Időtartamát és ünnepélyességét tekintve létezik kis-, köznapi és nagy alkonyati istentisztelet. A legnagyobb ünnepek előtt a nagy alkonyati istentiszteletbe lítiát is iktatnak, és összekapcsolják a reggeli istentisztelettel. Néhány alkalommal Szent Liturgiával is egybekapcsolják, ilyenkor az alkonyati istentiszteletnek mintegy a felét végzik el, majd folytatják a Szent Liturgiával, annak olvasmányaitól. – Néhány esetben különleges előírás szerinti alkonyati istentisztelet van. Nagyböjtben az első felét ünnepélyesen végzik a nagy alkonyati istentisztelet menetével, majd egyszerűbbé válik a menete, a végén pedig tropárok helyett bűnbánati leborulások vannak. Húsvét fényes hetében a húsvéti szokásos kezdet után elmaradnak a zsoltárok; minden nap teljes liturgikus díszben végzik, s mindig nagy alkonyati istentisztelet van: A nyolc hang feltámadási énekei közül minden nap a következő hangét veszik, a végén húsvéti előversekkel a húsvéti sztihirák, keresztcsókolással. Ritkábban csonka nagy alkonyati istentisztelet is előfordul, amikor a kérő ekténia után azonnal az elbocsátó következik.

Lítia

A lítia virrasztást jelent. A csodálatosan kenyeret szaporító Krisztus képe áll ilyenkor előttünk. Őt kérjük: áldja meg kenyerünket, búzánkat, borunkat, olajunkat és szentelje meg a belőle ízlelőket. Részei: lítiai sztihirák, a templom tömjénezése, lítiai ekténiák. Aza alkonyati istentisztelet folytatása után következik a lítia második része: a tropárok után a pap megáldja a lítiás készletre készített proszforát, búzát, bort és olajat. – A lítia szertartását a templom közepén, a tetrapodra lítiás készlet előtt végzik. – Nagyszombaton rövidített lítia van.

Lítiás ünnep

A bizánci egyház liturgikus évének legnagyobb ünnepeit jelentik a lítiás ünnepek. Ezek naptár szerint a következők:
szeptember 8. az Istenszülő születése;
szeptember 14. a Szent Kereszt felmagasztalása;
november 21. Szűz Mária templomba való bevezetése;
december 6. Szent Miklós;
december 25. Karácsony;
január 6. Úrjelenés;
február 2. a Találkozás;
március 25. Örömhírvétel;
Virágvasárnap;
Húsvét;
Mennybemenetel;
Pünkösd;
június 29. Szent Péter és Pál főapostolok;
augusztus 6. Úrszínváltozás;
augusztus 15. az Istenszülő elhunyta és mennybevitele.
Ezekre az ünnepekre hajdan egész éjszakai virrasztással készültek a bizánci szertartású hívek. – Szertartás szempontjából az ünnep előestéjére kis alkonyati istentisztelet van előírva. Az ünnepi nagy alkonyati istentisztelet lítiával és reggeli istentisztelettel összekapcsolva későbbre marad. A kis esti zsolozsma és az éjféli zsolozsma elmarad. – Mai gyakorlat szerint az ünnep Liturgiájának végén olajkenet (miroválás) van, kenyér (antidór) osztással.

Aranyszájú-liturgia

A bizánci egyháznak majdnem minden nap használatos liturgia-szövege. Megalkotása Aranyszájú Szent János nevéhez fűződik; bár egyes elemei jóval későbbi alkotások. Ha a Tipikon nem Bazil-liturgiát vagy Előszentelteket ír elő, vagy pedig nincs aliturgikus nap, ezt a Liturgiát végzik. – Három részre tagolódik: proszkomídia (előkészület), katekumenek (hitjelöltek) és hívök liturgiája. Menete néhány imádság és az eukharisztikus anafóra kivételével megegyezik a Bazil-liturgia szertartásával.

Oktoéchosz – Nyolchangú énektár

Az a liturgikus könyv, amely a vasárnapok és hétköznapok istentiszteleteinek hetenként változó énekeit tartalmazza. Nyolc hangra, vagyis dallamkincsre van felosztva. Egy-egy hang szombat este az alkonyati istentisztelet énekeivel kezdődik, majd folytatódik az esti zsolozsma, az éjféli istentisztelet, a reggeli istentisztelet és a Szent Liturgia változó részeinek énekeivel. Ugyanezekre az alkalmakra találhatók bennük a hét minden egyes napjára változó énekek, a péntek esti hangzárásig. – Az Oktoéchosz a nyolc egyházi hangnemnek megfelelően nyolc hétre tartalmazza az említett énekeket. A nyolcadik után ismét újra kezdik az elsővel. Teljes mértékű használata Mindenszentek vasárnapjától a Nagyböjtöt közvetlenül előkészítő időig tart. Kis mértékben a böjti időszakban és a húsvéti időben is használatos. A nagy ünnepek és nagy szentek tiszteletére végzett szertartások változó mértékben korlátozzák a használatát, olykor teljesen ki is szorítják. – Nevezik Paraklétikonnak, vagyis Vigasztalások könyvének is.

Mintadallam

Az a szabályostól eltérő dallam a nyolc hangnál, ami további, azonos hangú énekek mintájául is szolgál. Főleg sztihiráknál fordul elő, de egyéb énekeknél, tropároknál, kontákoknál is lehetséges. Az éneklés dallamainak gazdagítására szolgál.

Tropár

Az ünnepek főéneke. Az ünnep tárgyát vagy az ünnepelt szent történetét mondja el, többnyire hasonlatokkal (troposzokkal). A napi istentiszteletek körében nincs olyan szertartás, amelyben ne lenne megtalálható. A hét minden egyes napjának is külön tropárja van. – Legtöbbször a konták nevű énekkel fordul elő. – Tropárnak nevezik a kánon egyes ódáinak irmosz után következő énekverseit is.

Konták

Ének, amely röviden, tömören, képletes kifejezések nélkül szól az ünnep tárgyáról. Szinte minden istentiszteletben előfordul. Legszebb példányának a Rómanosz Melódosz által írt karácsonyi kontákot tartják. Nevéhez sok más konták megírása is fűződik. – A konták-költészet külön műfaj volt, pontos szabályok szerint, sokversszakos kontákokat írtak a különböző himnuszköltők. A 7. századig virágzott, akkor a kánon-költészet vette át a helyét.

Prokimen

Zsoltárvers, ami az esetleg utána következő szentírási olvasmányt vezeti be. Akkor is jelen van az alkonyati istentiszteletben, ha nincs utána olvasmány. A szertartási könyvek úgy írják elő a végzését, hogy az első verset refrénként kell énekelni az utána következő versekre. A neve is erre utal: “elől álló”-t jelent. A szombati alkonyati istentisztelet prokimenje a 92. zsoltárból való.

Sztihirák

A zsoltározást felváltó egyházi (újszövetségi) költészet darabjai. Vasárnap Krisztus feltámadásáról, ünnepnap az ünnep témájáról szólnak; minden egyes napon még az aznapra eső szentek tiszteletére is éneklünk sztihirákat. Számuk 10, 8 vagy 6 lehet. Lezárásuk vagy egyben történik a Dicsőség … Most és …-re, vagy pedig külön, amikor a legutolsó ének az Istenszülő tiszteletére szól. Az eredeti görög szövegben pontosan kidolgozott költemények a sztihirák. – Az elnevezés a “sztikheron” görög szóból származik, amely eredetileg zsoltárverset jelentett, később azonban az ének-versszakokat is.

Hórologion

Magyarul az Imaórák könyve – az egy nap folyamán végzendő összes istentiszteletet tartalmazza, vagyis az egyházi zsolozsmát. Az éjféli istentisztelettől a következő éjfélig közli a szertartásokat. Elsősorban a szövegüket: a szertartások énekeit és imádságait, de a közbeiktatandó változó részekre vonatkozó utasításokat is tartalmazza. Benne van még az egyházi év naptára, az egyes napok főénekeivel, a tropárokkal és kontákokkal, néhány könyörgő szertartás, végül különböző táblázatok szerepelnek még benne.

Eukhologion

magyarul a Szerkönyv – elsősorban a Szent Liturgiát tartalmazza, szövegeivel és utasításaival együtt. Mindkét liturgia benne van: Aranyszájú Szent Jánosé és Nagy Szent Bazilé. Ugyanakkor az Előszenteltek liturgiája is megtalálható benne. Tartalmazza még ez a könyv a szentségek kiszolgáltatásának imádságos szövegeit és a módjukra vonatkozó utasításokat, ugyanígy a szentelményekét és a különböző áldásokét is.

Ménea

Az a liturgikus könyv, amely az év folyamán minden napra tartalmazza a napi szent tiszteletére írt, istentiszteleteken használatos énekszövegeket. Az állandó ünnepek istentiszteleteinek énekszövegeit is a Ménea tartalmazza. A tizenkét hónapnak megfelelően tizenkét kötet van belőle.

Triódion

Magyarul a Nagyböjti énektár – a húsvét előtti időszak szertartási énekeit és imádságait tartalmazza. Nevét onnan kapta, hogy a reggeli istentiszteletben ilyenkor csak háromódás kánon szerepel, az egyébként megszokott, nagyböjtön kívüli kilencódás helyett.

Pentekosztárion

Magyarul a szent Ötvened könyve – az a könyv, amely húsvéttól a pünkösd utáni vasárnapig tartalmazza a szertartások imádságait és énekeit. A- húsvét utáni időben tehát a Pentekosztárion helyettesíti az Oktoékhoszt is. A hangok természetesen változnak, egymást követik hetente, csak liturgikus szöveget nem kell venni az Oktoékhoszból.